1997 óta állnak a mulatni vágyók szolgálatában.
2008-ban jelentették meg első nagylemezüket, szerzői kiadásban, amin az (énekes) vagyis Attila által írt dalokat, valamint testvére Gyuri (szintis) hangszerelését hallhatjuk.
A közönség visszajelzésének is köszönhető volt, hogy a fiúk érezték ezen az úton kell tovább haladni, azaz a saját dalokra kell összpontosítani.
Így 2010-ben jöttek ki második nagylemezükkel.
2014 elején már a harmadik nagylemezük jelent meg. Meghívást kaptak több tv csatornához. Az RTL klub Való világ valamint az Éjjel-nappal Budapest című műsorába.
De természetesen számtalan helyen jártak már kis hazánkban is és sok határainkon túli magyar településre is szíves hívják Őket.
2020-ban a Tesók együttesből Attila szólóban folytatja fellépéseit a megszokott Tesók slágerekkel és új dalokkal is!
Rendelhető műsorok:
- 45 perces fél-playback műsor